Nagyapa hány éves is vagy?

- Nagyapa, hány éves is vagy?
- Hadd gondolkozzam egy kicsit!

Mikor megszülettem, minden családban volt apuka és anyuka.
Még nem találták fel a szárítógépet, (a ruhát egyszerűen kitették száradni a friss levegőre).
Az ember még nem lépett a Holdra, és nem léteztek sugárhajtású utasszállító repülőgépek.
Nem volt televízió, fénymásoló gép, és kontaktlencse. 

Én a számítógép és a csoportterápia előtt születtem.

Az emberek nem analizáltatták magukat, legfeljebb amikor az orvos vér- vagy vizeletvizsgálatra küldte őket.

25 éves koromig minden rendőrt és férfit uram-nak szólítottam, minden nőt pedig ‘asszonyom’-nak vagy ‘kisasszony’-nak.

Párjuk a galamboknak és a nyulaknak volt, de nem az embereknek.

Az én időmben, ha egy hölgy felszállt az autóbuszra vagy a villamosra, a gyerekek és a fiatalok mindenki másnál hamarabb álltak fel, hogy átadják neki a helyüket, de ha állapotos volt, a helyére kísérték és – ha kellett – megváltották a jegyét és odavitték neki.

A mi életünket a tízparancsolat, a józan ész, az idősebbek és az érvényes törvények tisztelete szabályozta.

A nő elsőként lépett liftből ki; egy férfi sosem üdvözölt úgy egy nőt, hogy ne állt volna fel, ha éppen ült, kinyitotta előtte az autó vagy bármi más ajtaját, és a férfi segített neki levenni a kabátját.


Bennünket megtanítottak arra, hogy különbséget tegyünk jó és rossz között, és hogy felelősek vagyunk tetteinkért és következményeikért.

A komoly kapcsolat azt jelentette, hogy jóban voltunk unokatestvérekkel és barátokkal.

Ismeretlen volt a vezeték nélküli telefon, a mobiltelefonról nem is beszélve.

Sosem hallottunk sztereó zenéről, URH rádióról, kazettákról, CD-ről, DVD-ről, elektromos írógépekről, számológépekről (még mechanikusakról sem, hát még hordozhatókról). 

A ‘notebook’ jegyzetfüzet volt.

Az órákat naponta felhúzták.

Semmi digitális nem létezett, sem órák, sem világító számos kijelzők a háztartási gépeken.
Gépeknél tartva: nem voltak pénzkiadó automaták, se mikrohullámú sütők, se ébresztőórás rádiók. 
Hogy videomagnókról és videokamerákról ne is beszéljünk.

Nem léteztek azonnal előhívott színes fényképek. 
Csak fekete-fehér képek voltak, előhívásuk és másolásuk több mint 3 napig tartott. 
Színes képek nem léteztek.

Nem hallottunk a McDonald’sról, az instant kávéról, se a mesterséges édesítőkről.

Az én időmben a fű olyasmit jelentett, amit nyírtak, nem szívtak.

Mi voltunk az utolsó nemzedék, amely azt hitte, hogy egy asszonynak férjre van szüksége ahhoz, hogy gyereke legyen.

És most mondd, szerinted hány éves vagyok!

- Hát, nagyapa, biztosan több mint 200!
- Nem, kedvesem, csak 70!

(Baby Market nyomán)