Egy szőke leány nekrológja - A szőke angyal


Valami számla keresés kapcsán turkáltam a régi irataim között, amikor egy sárguló lapú tépett füzetmaradványra bukkantam.
Igen- ez a félbehagyott naplóm. (Ugyanis akkoriban úgy gondoltam a naplóírás, amolyan lányos dolog.)
Érdeklődve lapoztam a maradék füzetbe.

Első oldal: Május 2. Holnap hanyatt vágjuk Anikót Zolival! Az már biztos!

A mai eszemmel ez inkább a disznóvágási időpont bejegyzésére emlékeztet, de hogy is volt ez?

1966. májusában én már - öreg legény voltam - (18 éves) és a 4.C osztály üdvöskéje Anikó volt a dolog középpontjában. Anikó az átlagosnál - ahogyan most mondanám - fejlettebb volt, amit igyekezett is kihangsúlyozni.
Mi kis hülyék voltunk hozzá képest. Ő - mint mondta - az idősebb fiúkat kedvelte. Mi meg marhára őt kedveltük volna. Szőke, melles, jó alakú tini volt.
Zoli barátommal többször is megbeszéltük, hogy szüzességünket illene elveszíteni, s ha már kell, akkor Anikóval. Úgy gondoltuk; neki aztán van gyakorlata ebben.

Az adott napon délután lehúztam azt a néhány szőrszálat az arcomról és anyám kölnijével bedörzsöltem hónaljamat. A fogmosást kihagytam, mert k--ra hideg volt a víz.

Megjött Zoli barátom illatozva, mint egy húsvéti locsolás utáni leányzó. Ezen jót röhögtünk és a kimentünk a hátsó lépcsőházba, hogy valami férfias illatunk legyen. Rágyújtottunk. Én nagyanyámtól lopott Sellő-re, ő pedig egy Tervre. Olyan büdös lett rövid időn belül a lépcsőházban, hogy javasoltam inkább lent az udvaron folytassuk.

Közben megbeszéltük, a TERVET.

A lányok ugye szeretik az ajándékot, tehát azt vinni kell. Sokat vacakolnak, azt meg mi nem szeretjük. Szóval először ki? Feldobtunk egy pénzt. Sas. Zoli volt az első.

B...meg, akkor te is fogsz  becsöngetni és dumálni. Csöget a f...szom.
Ha feléred - mondtam én röhögve. Te nyerted az első numerát, vagy nem. Én szívesen cserélek!

Zoli elgondolkozott aztán rávágta: - Nem bánom!

És elindultunk! A sarki boltban vettünk egy üveg meggylikőrt.

Elég büdösek lehettünk, mert az emberek ahogy mellénk értek furcsán néztek ránk, főleg a nők még el is húzódtak kissé.

Mondom a Zolinak: - Ember, nem kellene egy kis vágycsillapítót itt a Boszorkányban (valamikori bisztró) bedobni ?

Ok Franci. De csak egy-egy felest a jó szájillat végett; Császárkörtét! Rendicsek!

Ott álltunk Anikó ajtaja előtt.

Zoli csengetett. Anikó nyitott ajtót. Én majdnem leájultam; egy köntös volt rajta, mellei félig kint, szőke haja lobogott a huzatban.


Sziasztok!
- Nos mi járatban vagytok? Mert én a házit még nem csináltam meg!
- Ti kelletek most nekem!
Szeretett mulatni, önfeledten kacagni, élvezte  a társaságot, hogy imádják, de tudott viszont szeretni és sok embernek szeretet adni.
- Csak felugrottunk, mondta Zoli és segítünk a háziban is.

Ok fiúkák, most mehet a hancúr az ősök csak este jönnek.

Szívemnek oly kellemes invitálás után betértünk.

Milyen lemezeid vannak, mert Franci zenebuzi!

Ohh, van itt minden a papi is szereti. Gyere válogass Franci!

Zoli átment hülyébe: - Te én még nem is voltam nálatok, meg- mutadnád a lakást?

- Hát persze gyere! Te meg Franci turkálj csak a lemezek között kedvedre.

Kb. 15 perc múlva jöttek vissza a nappaliba. Zoli nem volt feldobva. Anikó kimondottan dühösnek látszott.

- Hé Franci te is csak dugni akarsz, vagy neked elég a zene !?

(Nos erre a kérdésre őszintén nem szabad válaszolni, azt már tudtam. De hogyan kell elsütni a kívánságomat, kellően becsomagolva azt még nem!)

-Anikó kérsz egy kis teát, főzzek?

- Ari vagy, de nem, köszi. De innék valamit, ott a bárszekrényben találsz egy kis meggylikőrt. Azt kérnék!

Töltöttem, ő ivott, Zoli is. Aztán még egyet és még egyet borospohárból. (akkor még nem tudtam; milyen italhoz, milyen pohár és mennyiség dukál)

Zoli elszenderedett.

Anikó rám szegezte kék szemeit és csak annyit mondott:

- Na, mi lesz Fricikém? És kitárta pongyoláját.

Majdnem beszartam.

Gondolatban gyorsan átvettem a dolgokat. Átültem mellé, hosszú csók. Utána már éreztem, hogy fickósodom életemben először igazi nővel!

Egy óra hosszát szerelmeskedtünk, de soha többet nem csókoltuk meg egymást.

Ahogy mondani szokás szex és más semmi. (Ja és gumit is ő adott, amit először nagyon kellemetlennek éreztem aztán megszoktam.)

Május 2. Na ez volt - hát nem röhej?

Anikó később országos k..va lett. Több fószert is próbált kizsigerelni. Nem sok sikerrel. Próbált a celeb nők közé kerülni, de ez sem jött össze.

Nem jött össze-ugyanis 43 éves korában agydaganatban meghalt.

Szerette az embereket, szeretett élni és szeretkezni.

Bár jól élt, igaz barátja alig volt, a pompa a talmi ragyogás sok jóravaló embert elriasztott tőle. 42 évesen ő volt kis hazánk híres single-je.


Bosszantó, hogy mennyi mocsok - embernek mondott lény - túlélte a mi szőke angyalunkat!